2012.08.04-11 A födő neve: "Vaskapu" Motoros Kalandtúra Már tavasszal elkezdtem álmodozni egy lehetőleg kicsit hosszabb nyári túráról. Valójában nem az úti cél, hanem az oda vezető kaland érdekelt. Örültem volna, ha most nem kell egyedül mennem. Kitaláltam egy ismert csalogató nevet "Vaskapu motoros kalandtúra", és a netről kiböngészve készítettem egy kis beetető anyagot, amit a motoros ismerősöknek mutogattam. Mindjárt az elején akadt három komoly érdeklődő cimbora, ezért az internetre már ki sem tettem a motorostárs kereső túraismertetőt. Négy fő az efféle kalandhoz bőven elegendő. A korábbi túráimon az őszi eső erősen meghatározó jelenség volt, ezért most a túrát főszezonra, és tíz naposra terveztem. Románia Déli kárpátok, a híres-hírhedt csodálatos Trans Alpina 67C út, a Trans Fogaras 7C útvonal, egy kis csavargás a hegyek között, aztán irány a Vaskapu, ami engem igazából nem is nagyon érdekelt. Szállást nem foglalunk, mert ki tudja, mikor hol leszünk. Én szeretek a bizonytalanba elindulni, különben hol maradna a kaland, és a kihívás? Minden a megszokott módon történt ez után. Hetente szétküldtem valamit kedvcsinálónak, nehogy lankadjon az érdeklődés. Barna az utolsó héten kénytelen volt lemondani az utat munkahelyi elfoglaltság miatt. Csaba egy váratlan családi üdülés miatt csak öt napot tud a tíznaposra tervezett útra szánni. Zolit sem éreztem tökéletesen elhatározottnak. Két nap a hegyekig, két nap vissza, szinte nem is érdemes elindulni. Úgy éreztem, a végén megint egyedül megyek. 1. Nap Keszthely, Marcali, Kaposvár, Orrfű, Komló, Bonyhád, Baja, Kunfehértó Üdülő: Köszolg Vendégház, Kunfehértó Táv: 294 km, Eljött az indulás napja. A meteorológia három nap 38-40 fokos csúcs kánikulát jósolt. Némi késéssel megjelent Csaba, és Zoli. Egy öt éves Suzuki Vstrom 650, és két veterán 17-19 éves TDM 850 kel útnak. Csabának aznapra még volt tennivalója Zalakaroson ezért arra kerültünk. Dél volt mire elindultunk Románia felé. Rettenetes hőség volt a motoros ruhában, és azon kívül is. Csaba úgy érezte, motorja valahogy nem viselkedik rendesen. A Mecsekben beiktatott kis szerpentines kanyarvadász gyakorlatot követően Csaba motorjából szivárgott az olaj a lecsúszott karterszellőztető csövön, amit egy félórás szereléssel orvosoltunk. Később Csaba még mindig nem volt elégedett a géppel. Csak a kis gázra, vagy a tökig gázra volt hajlandó reagálni a TDM, míg a közepes gázadáskor fulladozott. Aznap Baján Csaba eldöntötte, nem vág neki a beteg géppel a Kárpátoknak. TDM-nél a porlasztó tökéletlen gumimembránjai okoznak hasonló problémát. Kíváncsi vagyok milyen hiba fog kiderülni a javítás során. Első napra a terv Makóig szólt, de csak Kunfehértóig jutottunk. Kunfehértón Zoli szerzett egy kitűnő baráti szálást egy üdülőben. Némi sör mellett elsirattuk a napot, és Csaba álmait. Táv: 294 km, 2. Nap Kunfehértó - Szeged - Nagylak határátlépés - Arad - 7-es út - Déva - 68B - Vajdahunyad (Hunedoara) - 687E-D - Cincis tó Kemping: ORIZONT Táv: 363 km, A második napon, miután mindenéből kiforgattuk, kávéjától, lánckerekétől, defektjavítójától szerszámaitól stb megszabadítottuk, könnyes szemmel hátba veregetve jó utat kívántunk Csabának hazafelé. A könnyített csomaggal sikeresen teljesítette is a távot. Valószínűleg a beteg TDM kínálta két lehetőség közül a tökig gázt használta, mert a kis gázzal még úton lenne. Zoli elárulta, hogy ő azért hat-hét napot rá tud szánni az akcióra. Ez jó hír volt. Zolival a határig, majd onnan Déváig szinte meg sem álltunk. Az útépítéseknél, vasúti átjáróknál álló-araszoló kocsisorok mellet ahol lehetett elhúztunk. A hőségben beöltözve szinte életveszélyes volt a napon megállni. Egyik sorompónál elsők voltunk, és a sziréna vagy tíz percig annyira üvöltött, hogy legszívesebben egy kilométert hátra mentem volna a sorban. Egész árus csapat szakosodott a sorompónál várakozó kocsisorok kiszolgálására. Hideg víztől a sakk készletig mindennel futkostak a kocsik között. Úgy tűnt a sorompót ők kezelik, és amíg el nem adnak mindent, nem mehet senki tovább. A szabaddá vált úton azután szinte minden jármű beleesett a gyorshajtás bűnébe. A személyautók nagy részén hatalmas CB antennák hajladoztak. Valószínűleg azon figyelmeztették egymást a rendőrség sebességmérőire, mert ott mindig határozottan lassult a tempó. Előfordult a két sáv között előző tülkölő kamion is. Nyilván mindenki lehúzódott neki. Déva vára alatt elidőztünk az árnyékos presszóban, és megismerkedtünk egy romániai útépítéseken dolgozó Nyíregyházi motoros társsal. Vajdahunyadon megcsodáltuk a naplementében fürdőző várat-várkastélyt, majd továbbálltunk a Cincic tó felé. Itt már kaptunk némi ízelítőt a hegyi utakból. A tó partján kempingeztünk, mert a kínált faház, a vaságyak, egy kissé középkorinak tűntek a legyektől, és a kosztól, a sátrunkhoz képest. Inkább sátrat állítottunk a sötétben. A végén a nehézségek ellenére, a tűz mellet egy hangulatos esténk kerekedett. Táv: 363 km, 3. Nap Cincis tó kemping, 687D-E, 7-es út, Sebes, 67C, Lacul oasa, Obarsia Lotrului Panzió: BRADUL Táv: 171 km, A szokásos reggeli cihelődés, sátorbontás, főzicskélés után elnyargaltunk Sebesig. Közben csak fényképezni, és kajálni álltunk meg. Sebes után kezdődött az igazi kaland amiért ide jöttünk. A 67C útvonal a Kárpátok gerincén át vezet Észak-Dél irányban. A hangzatos Trans Alpina nevet viseli. Megérdemli a nevét. Amikor majd végleg elkészül, turisták fognak hömpölyögni rajta, a megállók tele lesznek árusokkal, és engem már egyáltalán nem fog vonzani. Persze a kárpátok hatalmas területen fekszik, úgyhogy akkor is lesznek olyan részei, amire azt mondhatjuk, hogy ez a VADON. A Trans Alpinának vannak kitűnő frissen burkolt igényesen kialakított szakaszai. Itt már most is vonulnak a turisták. Sok még a kátyús, sőt a helyenként autóval alig járható szakasz is. Egész Romániára igaz volt, hogy nagyon kellett figyelni a legjobb minőségű úton is, mert bármikor jöhetett egy hatalmas kátyú, vagy egy feljárómentes lépcsős útfelmarás. Erre sok helyen tábla is figyelmeztet, amit érdemes volt nagyon komolyan venni. A gumik, és felnik javítására itt egy önálló iparág alakult ki. Kevésbé veszélyes a kátyúkkal teletűzdelt útszakasz, mert ilyen helyen a motoros éber, és ügyesen kikerülgeti a gödröket. Gyönyörű vad tájakon át vezetett a 67C út. Ahogy haladtunk felfelé úgy változott körülöttünk minden. Az utat egyre gyakrabban szegélyezték sziklás hegyoldalak, ahol az omlás ellen most rakják fel épen a dróthálókat, vagy robbantják le a laza sziklákat. Kőomlásokkal is találkoztunk, de ki lehetett kerülni őket. Az út gyakran szűkült egysávosra főleg a vízmosások környékén. Mindenütt hegyi patakok futnak a völgyekben. Az út mentén a sziklákból források fakadnak. Isteni volt jéghideg kristálytiszta vizük. Az emberek szinte folyamatosan topogtak körülöttük, és töltötték vizes ballonjaikat, üvegeiket. A fényviszonyok mesébe illőek. Éles kontúrok, és homályba vesző foltok mindenütt. A fák között a hegycsúcsok, felöl betörő napfény villódzva szóródik szét a patakok rohanó, pezsgő vízfelületén. Tudnék itt élni. Valahogy minden olyan egészségesnek, szinte érintetlennek tűnt. Egy út menti erőműnél megálltunk. Az őr azonnal szólt, hogy ne fényképezzünk. A kutyája morgott, és ugatott. Azért elkezdett beszélgetni velem. Elmagyarázta, hogy az erőmű a turbináival az alagút mögött a sziklában van. A hegy gyomrába vezették a patak vizét. Utána már azt sem bánta, ha fotózunk, de kérte, hogy ő ne szerepeljen a képeken. Közben megérkezett egy magyar rendszámú TDM 900-as. Egy fiatal kalandozó házaspár ült rajta. Megismerkedtünk, és egy darabig együtt motoroztunk. Feljebb az addig szinte néptelen úton az útépítés miatt hosszú kocsisor torlódott fel. Amíg lehetett elhaladtunk mellettük, de jó félórát kellett így is várakoznunk. Az út egyre kapaszkodott felfelé, míg végül 1700 méter körül voltunk a legmagasabban. A Tau Bistra tónál, és távolabb az Oasa tónál is megálltunk fotózni. Az Oasa tó mentén, és utána a Vidra tó felé is erősen váltózó épülő, vagy érintetlen köves, sáros kátyús útszakasz következett. Kit érdekel az út minősége, ha a táj ilyen gyönyörű? Az útról néhányszor letértünk, kimerészkedtünk egy-egy tisztásra. Egy sárosabb területen ekkor botlottam az első medvenyomba. A nyomtól nem messze egy tömény vizeletszaggal jelölt lekapart fatuskó hevert. Na, sokat ez után nem időztünk ott. Kicsit meglepett, hogy néhány autós turistát kisgyerekekkel, városi kedvenc kiskutyával láttam hasonló helyeken a napsütésben piknikezni. Több helyről halottam, hogy a medvék kritikusan elszaporodtak a Kárpátokban. A medve a kaja szagra jön. A környéken farkasok tanyáznak. A hiúz sem épen barátságos, és tud meglepetést okozni. Két éve az Erdélyi Gelencében Laci bácsinál, az erdésznél szálltunk meg. Megtépte egy medve. Nagy szerencséje volt, hogy élve megúszta. Jobb kissé óvatosabbnak lenni. Obarsia Lotrului-ban a Vidra tó előtti kemping volt az aznapi úti célunk. Nem tetszett. A környéken a medvék miatt a népek inkább kis egyszemélyes fakunyhókban aludtak. Ezek a kis mini faházak ott álltak mindenütt. Voltak azért elszántabb turisták is, akik a patakparton sátraztak jól füstölgő tüzek mellett. Mi inkább a barátságos Bradul Panziót választottuk. Táv: 171 km, 4. Nap Obarsia Lotrului, 7A, Petrosani, Vidra tó, Obarsia Lotrului, 67C, Novaci, Panzió: ILEANA 152 km, Reggel tapasztalt csavargóként úgy döntöttünk, a hegyek között jobb teli tankkal bóklászni. A legközelebbi benzinkút Petrosani-ban volt. Ez oda-vissza jó 60 km-es kitérő. Eredetileg nem volt betervezve, de nem bántuk meg, mert a 7A útvonal egyszerűen csodálatos. Érdemes volt rajta oda-vissza végigmenni, mert mindkét irányból másképp csodálhattuk meg a természet káprázatos műveit. Fenn a hegytetőn Dáciakban alvó favágókba botlottunk. Egy szép helyen, mint tapasztalt medvekerülők, megfőztük a reggeli kávénkat, és később a völgyben, egy mesebeli patakparton megreggeliztünk. A patakpart környéke a közeli ház ellenére tele volt vadállatok nyomaival. A természet annyira lenyűgözött, hogy legszívesebben ott maradtam volna legalább egy napig. Sok helyen botlottunk az úton bóklászó őrizetlen tehenekbe, lovakba, szamarakba, magányos birkákba, és kóbor kutyákba. A kóbor kutyák legtöbbje nem igen foglalkozott velünk, de némelyik alig várta, hogy üldözőbe vehesse a motorokat, ami okozott az út során jó néhány kellemetlenséget. Romániában feltűnően sok a kutya. Valószínűleg a vadon közelsége, a vadállatok indokolják az ember legjobb barátjának ilyen mértékű elszaporodását. A kóbor kutyákat szinte mindenfelé etetik is. Petrosani-ból a 7A-n visszamentünk a VIDRA tóhoz. A tó keleti végében egy burkolatlan hosszú köves útszakasz után egy elhagyatott városnyi omladozó üdülőtelepre bukkantunk. Sehol egy lélek az emeletes házak között. Megfordultunk. A Vidra tóhoz egy meredek köves ösvényen jutottunk le. A fürdéshez nagy bőszen nekivetkőztünk, de a jéghideg víz miatt csak lábmosás lett a dolog vége. Valószínűleg vezetett ide egy jobb út is, mert mások a partig lejöttek autóval. Továbbálltunk, a tó mentén vissza nyugat felé. Néhány kutyatámadás után visszatértünk a Trans Alpine-ra, a 67C útra. Irány Dél, irány a hegycsúcsok. Az egyre javuló minőségű út itt 2000 méter fölé kapaszkodik. Szerencsére jó időnk volt, nem zavarta felhő, vagy pára a kilátást. A csúcsok napfényben fürödtek. A szerpentineken, a visszafordító íveken élvezet volt motorozni. A csúcsok felé haladva egyre ritkultak a fák, az erdő helyét füves sziklás hegyoldalak váltották fel. Egyre több volt a szabadon kóborló vadszamár. Vadszamarat mondok, de ilyen barátságos kíváncsi szeretetre méltó állatokkal még nem sok dolgom volt. A csacsik barátkoztak, mindent megnéztek megszagoltak, hozzánk dörzsölőztek, nyalogattak, ha lassan mentünk a motorral követtek, mellettünk ügettek. Vadszamár és vén szamár motoros ruhában. Sajnos fényképezőgépet nem vittem magammal. Pont itt kezdett el vacakolni a mobiltelefonom. A memória nagy részét valahogy nyers képfájlok foglalták el, amit egyáltalán nem engedett a program törölni. A mobil memóriája megtelt, és hála a hitvány programnak egyenként kellett a régi JPG fotókat törölgetnem. Ettől kezdve már ritkábban kattintgattam. Felértünk 2000 méter fölé a csúcsra, ahol erős szél, és bazársor fogadott. Lehajtottunk az útról egy alkalmas helyen, és kimotoroztunk a szabad terepre. Alacsony fű, nem túl nagy gödrök, hepehupák, és úgy-ahogy látható sziklák. A menet közben szinte észrevehetetlen, hírtelen megjelenő szakadékokkal azért nem árt vigyázni. Igazi endurós paradicsom lenne, ha nem lenne tilos itt eszetlenkedni. Persze a táblák feliratait, hogy "Strict interzis", meg "Sanctiune penala" nem értjük. Hatalmába kerített bennünket a "világ tetején állok" mámoros érzés. Eltöltöttünk itt egy órácskát a csúcson. Távcsövön keresztül is próbáltam fotózni. Nyilván siralmas lett, de jól szórakoztam. Mentünk pár kört a mocikkal mire találtunk egy pontot ahol visszahajthattunk az útra. A frissen elkészült kiváló minőségű úton további lejtők, kaptatós emelkedők éles kanyarok, visszafordító ívek következtek. Nyilván előkerült a helyi "vitéz" is egy gyorsasági motor nyergében, aki bemutatta életveszélyes tudását. Csak úgy húzódtak el előle a normális járművezetők. Remélem mást nem visz magával, ha egyszer nem jön össze a mutatvány. Sokkal békésebb és megnyugtatóbb látványt jelentettek az út mentén legelésző birkák, és tehenek. Az út szélén egy betondarabokból, és vas zsalukból álló halom mellett álltunk meg. Egy idő múlva nagy meglepetésünkre egy ember mászott ki alóla. A tákolmány alatt fekhely, kisasztal, kistűzhely a helyi terméskövekből. Elbeszélgettünk. Elmagyarázta, hogy ő útkarbantartó, és ez az állatok elleni menedéke. Jött az útépítők teherautója. Segítettünk neki lezárni az odút. Jó nehéz volt az ajtóként szolgáló vaszsalu. Beugrott az autóba, és integetve dudálva távoztak. Az első faluban Ranca-n megálltunk a vendéglőnél kajálni. Szinte az egész falu új házakból állt. Látszott, hogy teljesen újak a telkek, frissen ültetett növényekkel. A falu minden ötödik út menti háza vendéglő, üzlet, panzió, stb. Mindent a hegyet járó turistáért. Kezdett esteledni. Novaci-ban az ILEANA panziót választottuk sátorverés helyett. A mocikat betoltuk az udvarba. Az esti konzervmelegítés, sörözés során végiggondoltuk az élményeinket, sokáig beszélgettünk. Táv: 152 km, 5. Nap Novaci, 665-ös út, Bumbesti Jiu, 66-os út, Petrosani, Jó úton 66A, Pensiune, Retezat, 55 Km köves, veszélyes, névtelen, erdei hegyi út, de megérte., Lacul Valea lui lovan (Cserna völgyi tó), Itt eltévedtünk, a tó keleti végénél balra fordultunk……., Lacul Valea Mare , Closani, 671-es út, Pades, 67D, Baia De Arama, Brebina Sportszálló: Stingator Táv: 180 Km, ebből 55 Km köves, veszélyes, névtelen, erdei hegyi út Jó hangulatban készülődtünk reggel Novaci-ban a barátságos ILEANA panzióban az aznapi túrára. Már előző este győzködtem Zolit, hogy a 66-os úton a Defileul Juluil (Zsil völgye) nemzeti pakkon áthajtva, Petrosani felől a 66A út után létezik az erdőn keresztül egy névtelen rövid út Hekulesfürdő ( Baile Herculane) felé. Olvastam erről egy úti beszámolót a neten. Három elvetemült (elszánt) TransAlp-os már átjutott itt. Három napon át bóklásztak a környéken. Igaz akkor esett az eső, a kőomlások miatt össze vissza keringtek, és többször eltévedtek. Ezeket a részleteket azért nem ecseteltem Zolinak. Tekintve, hogy Zoli VStrom-ja csak öt éves, és nem rég vette, erősen félti, nem járt korábban nehéz terepen, felajánlottam neki, ha akar, ő menjen elöl, és bármikor szóljon, azonnal megfordulunk. A kérdéses útszakasz természetesen nem szerepelt a GPS-ben. Csak egy része volt rajt a helyben vásárolt új kiadású részletes térképen. Egyelőre nem döntöttünk. Irány nyugatra a 665-ös úton a Zsil völgyéig, majd Bumbesti Jiu-tól a 66-on a nemzeti parkon át északra Petrosani-ig. A 665-ös út jó hosszú szakasza szó szerint köves út volt. Kátyúk, gödrök, kutyák, tehenek lovak, stb. Ennek ellenére élvezetes volt. Sok turista, legalábbis motoros nem jár errefelé. Jól megbámultak, integettek. Ha a kátyúkerülgetés, és a kutyák előli menekülés lehetővé tette, mi is integettünk lelkesen. Később a 66 úton a zsil völgyében már jobban lehetett haladni. Útközben a nemzeti parkon át szokásunk szerint tátottuk a szánkat, és gyakran megálltunk nézelődni. Nem hagytuk ki a csalogató források vizének kóstolgatását sem. Petrosaniban a benzinkútnál egy hatvan éves szimpatikus Romániai Magyar elmondta, hogy még mindig motorozik, és pár éve egy ezres Kavával átkelt a hegyen, majd a Cerna patak völgyében tovább motorozott Herkulesfürdőig. A motor telói tönkrementek ugyan, de szerinte a mi gépeinkkel nem lesz problémánk. Én azonnal lelkesen hittem neki. Csak egy 10-15 Km-es burkolt útszakasz hiányzott a térképről. Zoli is rászánta magát a próbára. Elindultunk a 66A úton nyugatnak a hegyek felé. Megismertük Románia egy másik arcát. Lassan elértük a Retezat nemzeti park bejáratát. Itt volt a burkolt út vége, és egyben a park kezdete. Egy táblán a román rendőrség több érthetetlen nyelven közölt mindenféle figyelmeztetést. Volt ott "Jandarmeria", "Important", "Reguli", "Regules", meg ilyenek. Egy felirat hirdette az öt Lej per koponya belépőt. Nem volt kinél belépőt váltani. Egy kis pihenő, és tanakodás után úgy döntöttünk kemény gyerekek vagyunk, és nekivágtunk a köves ösvénynek. Kora délután volt. Gondoltuk, a 10-15 kilométeres szakasz araszolva sem tarthat tovább két óránál. A talajból kiálló sziklák közé kiszórt, kissé megtaposott kövek nem könnyítették meg a haladást, de enduroval, (már amennyire egy Vstrom, vagy egy TDM enduro), azért járható volt az ösvény. Néhány kritikus kaptató után felértünk egy csúcsra. 1390 méter magasan állunk a tengerszint felett. Innen kezdődik a Cerna völgye hirdette egy tábla. A táblára akasztva egy kisrádió üvöltött. Mellette egy üres egyszemélyes sátor. Kicsit nézelődtünk, és úgy gondoltuk, túl vagyunk a nehezén. Egy idős úr baktatott felénk a völgyből. Elmagyarázta, hogy az ösvény valóban Heculane felé vezet, és szerinte ilyen motorokkal járható. A sátor mellett azért szól a rádió, hogy amíg távol van a gazda, ne fosszák ki a medvék, ne cibáljanak szét minden felszerelést. Ezek az információk igen bíztatóak voltak, amennyiben tényleg jól értettük a mondandóját, úgyhogy azonnal indultunk, mert nálunk nem volt kisrádió. Azért akármilyen betoji alakok is vagyunk, gyakran megálltunk fotózni. Szerencsére eső mostanában nem volt, ezért még a helyenként agyagos útszakaszok is járhatóak voltak. Igazi problémát főleg a hegyoldalból lezúduló kis források okoztak, mert eláztatták az utat, és helyenként sártenger alakult ki. Máshol szinte mindenütt poros volt az út. A sártengerből Zolinak elege lett és már fontolgatta a visszafordulást. Gondoltam megmutatom Zolinak hogyan kell a kritikus szakaszon erővel, gázzal átkelni. Előre mentem a sárban felderíteni a terepet, és amire visszamentem volna, Zoli már csúszkált is lefelé az ösvényen. Egyre jobban érezte a motorját. Tisztelem a bátorságát, hogy volt mersze belevágni mindjárt kezdésként egy ilyen kócos terepmenetbe. Igaz jó előkészületet jelentettek az eddig megjárt romániai utak. Lassan elértünk egy újabb csúcsot. Az út mellet több száz méteres szakadék választott el bennünket a szemben lévő sziklás hegyoldaltól. Szembe araszolt egy terepjáró. Lelkesen integettünk egymásnak. A szakadék peremén elidőztünk, készítettünk jó néhány fényképet. Úgy éreztük királyok vagyunk, hogy eddig eljutottunk. Túl sokan motorosok még biztosan nem jártak itt. A nagy csendben később ismét egy terepjáró kínlódott. Kurjongatva himbálództak el mellettünk. Magyar rendszáma volt a gépnek. Ők a mi rendszámainkat nem láthatták. Az addig megtett szakaszon voltak olyan keskeny helyek ahol az autókkal nem igen férnek majd el. Zolival úgy éreztük ez a csúcs, ez a katarzis, ez után már csak lefelé megyünk pár kilométert, és kijutunk vissza a térképre. Tévedtünk. Megbeszéltük a meredek köves lejtőn lefelé hogyan kell motorozni. Első fék nincs, kizárólag motorfék és hátsó fék használható. A kuplungot szinte sohasem szabad behúzni, mert megszűnik a motorfék. Lábat nem tesszük le, mert akkor nem tudjuk a hátsó féket kezelni. A járó motor hangja, fordulata jelzi, hogy még forog a hátsó kerék. A súlypontot minél hátrébb a fékezett hátsó kerékre kell helyezni. A túlfékezés egyenlő a csúszással, és az út széle maga a szakadék. Aki túl óvatos elveszti a sebességét, és az egyensúlyát. Akármilyen rossz az út, lehetőleg mindig a hegy melletti oldalán kell mennünk, és sohasem az út szakadék felőli részén. Amennyiben meg kellene fordulni valahol, mindig a hegy felé fordulunk meg a szakadékos oldalról kezdve a fordulót. Sohasem fordítva! Ez akkor is így legyen, ha leszálltunk a forduló ellőtt a motorról, és mellette kísérve járó motorral, gázzal, kuplunggal segítve fordítjuk meg a gépet. Mindezeket az intelmeket jól átbeszéltük Zolival. Zoli a szabályokat megértette, és logikusnak találta. Zoli elindult, és az első métereken kitette a lábait két oldalt, túlfékezte a gépet, csúszott, és mint egy szánkót lábbal próbálta irányítani a motort. Majdnem becsináltam, üvöltöttem utána. Szidtam magam, miért is hoztam ilyen helyre. Szerencsére sikerült egy kiálló sziklán megállnia. Hiába, a normál úton kialakult ösztönök a terepen veszélyesek lehetnek. Kellett egy kis idő mire megnyugodtunk és újra elindultunk. A továbbiakban már csak néhány kisebb baki fordult elő. A nap végére Zoli képzett kalandmotorossá vált. Megtanulta mire képes a motorja, és saját maga is. Egy fatelep után elértük a Lacul Valea Lui Lovan tó észak nyugati csücskét. Már csak meg kell kerülni a tavat, és kijutunk valamilyen normálisabb útra. Mivel ekkorra már fenemód túltengett bennünk az önbizalom, a tónál gondolkodás, és ellenőrzés nélkül balra kerültünk. Ezzel a manőverrel szereztünk még magunknak újabb 30 Km előzőekhez hasonló, köves, sáros, vizes, poros, ösvényen motorozást. Mire rájöttünk, hogy eltévedtünk, lassan egyre sötétebb lett az erdőben. A magas hegycsúcsok már takarták a napot. Megfordulni már nem akartam, mert akkor estig, visszafelé a sok kócos szakaszon át, már biztosan nem jutunk ki az erdőből. Hajlott erre már Zoli is. Tudtuk, hogy minden patak lefelé folyik a völgyek irányába, és ott előbb utóbb emberekbe botlunk. A GPSünk a szűk völgyekben nem működött. A telefon térképéhez nem volt térerő. Mentünk, csúszkáltunk, faroltunk tovább. Egyszer csak, mint a mesében, szembe jön velünk felfelé az ösvényen bicikliket tolva, baktatva, egy férfi, és egy nő. Egy házaspár. Egy helyismerettel, és angolul kiválóan beszélő művelt pár. A térképen pontosan elmagyarázták a helyzetünket. Négy-öt kilométerre innen már találkozhatunk az első házikóval. Vigyázzunk az útelágazásoknál. Mindig a patak folyásirányába menjünk tovább. Megköszöntük az információt, és továbbálltunk. Minden úgy történt, ahogy elmagyarázták. A Lacul Valea Mare tó északi csücskénél, egy házikónál, elértük az erdő szélét, és megálltunk. Itt volt fény, a völgy kiszélesedet, így még idesütött a nap. Zoli lefeküdt, és magában hálát mormolt, hogy kijutottunk. A házból egy nénike vízzel kínált bennünket. Zoli kacagott a külsőmön. Mivel nagyrészt Zoli ment elöl, nyeltem a port mögötte. Az út végén úgy néztem ki, mint a kijáró disznó, de vigyorogtam. A pihenő után elindultunk tovább délnek. A hálaima ellenére az út alig javult valamit, és még vagy 10 Km-t kellet megtennünk az első normálisabb burkolt útig. Útközben egy fejszével, kutyákkal felszerelt amazon terelte elénk a birkákat a karámból, és elindult velük az úton. Közben érdeklődve, mosolyogva, barátságosan méregetett bennünket. Valamit magyarázott, de nem értettük. Lehet, hogy azt mondta, ahova ő megy az álatokkal, nem árt az éles fejsze? Később kecskéit kísérő idős úrral találkoztunk. Láthatóan örült, hogy az állataival fotózzuk magunkat. Érdeklődött, hogy honnan jöttünk. Amikor megmondtuk, hogy Petrosani-ból, csak csóválta a fejét, és nevetett. Nem hitt nekünk. A 671-en továbbnyargaltunk Apa Neagra-ig, ahol presszóban megittunk egy hideg üdítőt, aztán elkezdtünk szállást keresni. A szállást a 67D mentén Brebina-ban a Stingator nevű kellemesen szocreál sportszállóban találtuk meg. Az igazán izgalmas nap után volt mit kitárgyalnunk. Jó nap volt férfias teljesítménnyel, és még a motorokat sem fektettük meg a terepen. Éjjel fél egyig tartott ki a sörünk a mesékhez. Táv: 180 Km, ebből 55 Km köves, veszélyes, névtelen, erdei hegyi út 6. Nap Brebina, 67D, Baile Herculane, 6-os út, Orsova, innentől végig Dunapart, Vaskapu I., Severin, Orsova DN57, Svinita, Pescari Panzió:Caunita Dunaparti panzió Táv: 239 km, A hosszú este következménye a késői kelés, a hatástalan kávé utáni tesze-tosza reggeli indulás. Úgy gondoltuk, ha tegnap az apró tévedésünk miatt nem is sikerült eljutnunk Herculane-ig, majd ma sikerülni fog. A szállás előtt futó 67D pont oda vezet, és jó vastag sárga csík jelzi a térképen, tehát jó út. Ez így is volt a Cerna völgyig, aztán lett belőle kátyús, betonos, részben felmart vegyes minőségű óvatosabb tempóra intő útszakasz. Az út menti táj, a megszokott áhítatot váltotta ki belőlünk. Gyakran megálltunk. Az ott készített fotók közel sem adják vissza az átélt érzéseket. A völgyek hol kitágultak, hol összeszűkültek körülöttünk. A hegyek néha a fejünk fölé hajoltak. A szűk völgyek hűvöse, a hideg forrásvíz, a mellettünk csörgedező patak, valami leírhatatlan békés élet lehetőségét sugározta felénk. Egy elhagyatott helyen megfőztük a kis reggelinket, és jót lakmároztunk. Nem siettünk. Próbáltuk magunkba szívni ezt a természet adta csodát, ami körülvett bennünket. A szikrázó napsütés, a mélykék ég, rajta a bárányfelhőkkel, a sötétzöld erdő, a domboldalak virágai minden szögből más ruhába öltöztették a tóról visszatükröződő tájat. Herkulesfürdő után a kiváló minőségű 6-os úton pillanatok alatt Orsova-ra értünk. Elmentünk a vaskapu-I mellett, Szeverinben megtankoltunk. Szeverinből visszafelé egy darabig a Google előttünk baktató kamerás kocsiját kísértük. Készül a frissítés Románia 3D-s térképéhez. Orsovától a Kazán-Szoroson át Új-Moldováig a Duna menti DN57-es út egyre gyengébb minőségű lett. Sűrűn váltogatták egymást az újonnan aszfatozott és a régi akár csak kővel leszórt útszakaszok. Nagyon kellett a kátyúkra, és útfelmarásokra figyelni. A Kazánszorosnál végleg kipukkant a telefonom. Több fényképet nem tudtam készíteni. Még Új Moldova előtt valahol Lubicova után szálltunk meg a vadonatúj Caunita Dunaparti panzióban. A kiszolgáló hölgy egy kukkot sem beszélt az általunk ismert nyelveken, ezért a vacsora igazi lutri volt, de kellemesen csalódtunk. Táv: 239 km, 7. Nap Pescari, DN57, Oravita, Temesvár, 69-es út, Arad, 7-es út, Nagylak határátlépés, Szeged, Baja, Bátaszék, Mórágy-hegyoldal Mórágy felett a hegyoldalban sátoros vadkemping Táv: 460 km A túrának igazából már előző nap vége szakadt. Innentől kezdve már hazafelé motorozunk. Reggel folytattuk az utat a Dunaparton, majd irány Oravita, és aztán Temesvár. Lett volna látnivaló, de már nem sokat nézelődtünk. A szerpentinen motorozás már rutinszerűvé vált. A Vaskapu nemzeti park határán még utoljára megreggeliztünk. Jó cukrosan ittuk a teát. Már nem lesz szükségünk a cukorra. Lassan átalakult a táj és egyre jobban hasonlított az ismert magyar dombvidékre. Valahol egy vendéglőben az útmentén egy szimpatikus pincér szolgálta ki ebédünket. Tőle tanultunk meg még néhány román szót. Temesvártól már húztuk a gázt Aradig, aztán a határig. A határ előtt tankoltunk még egyet a kissé olcsóbb helyi benzinből, és elköltöttük az utolsó Lejünket. Zolinak lassan már Ajkán kellene lennie, ezért az autópályát választotta. Nyilván el fog késni még így is. Hálás vagyok érte, hogy az utolsó lehetséges percig maradt, és eddig csavargott velem Romániában. Én kényelmesen pöfögtem a mellékutakon Szeged, majd Baja irányába. Mórágynál a dombtetőn egy félreeső takart helyen, egy learatott búzatáblán, az erdőszélen felvertem a sátram. Az ott maradt szalmából előbb puha fekhelyet varázsoltam, amire végül rákerült a sátor. Tele voltam élménnyel nem tudtam aludni. Távcsővel pásztáztam a környéket. Egy közeli magaslesen az endurósok, és a természetben élő vadak egyik ősellensége, egy véreskezű vadász gubbasztott. Remélem, nem kerül semmi a puskája elé. Én három őzet láttam egészen közel hozzám. Érezhették, hogy benzinszagú barát vagyok. Letöröltem pár rosszul sikerült képet a telefonomban, és miután lefotóztam alkalmi táboromat, elküldtem a koordinátákkal együtt haza és Zolinak. A válaszból megtudtam, hogy Zoli szerencsésen megérkezett, és valószínűleg már bulizik a kollégáival. A maradék levesporból, és konzervből összedobtam egy bőséges vacsorát. Ehhez a kárpátokból hozott forrásvizet használtam. A hosszú nap ellenére valahogy nem voltam álmos. A vadak óvatosan matattak mellettem az erdőben. Itt nem kell medvétől, farkastól tartanom. Éjjel fél kettőig a Perseidák meteorraj első hírnökeit lestem a kissé felhős égen. Minden egyes meteornál kívántam mindenféle jót. Majd elválik lesz-e a jókívánságokból valami. Táv: 460 km 8. Nap Mórágy, Bonyhád, Dombóvár, Kaposvár, Nagybajom, Marcali, Keszthely Itthon a saját ágyamban……. Táv: 178 km Reggel kényelmesen összepakoltam és elindultam hazafelé. Útközben változott az időjárás, gyülekeztek a felhők, egyre hűvösebb lett, de csak három esőcseppet tudtam megszámolni a sisakplexin. Még délelőtt elértem Keszthelyt. A jó ebéd után tökéletesen elégedett voltam a sorsommal. Táv: 178 km A nyolc nap alatt összesen 2037 Km-t tettünk meg, ami nem túl sok, de még szebb lett volna, ha sikerült volna ezt is úgy tíz napra nyújtani. Voltak hosszú érdektelen szakaszok, melyeket nem lehetett elkerülni, és voltak nagyon izgalmas részek, ahol jobb lett volna többet időzni. Karnyújtásnyira hevertek a motoros szívnek szebbnél szebb érdekes helyek, útvonalak, melyeket sajnos már nem volt időnk megnézni. Romániára gondolva eszembe jutnak a motorkergető kóbor kutyák, a nem látott medvék, farkasok. Felidéződik bennem a fejszével útnak induló birkaterelő amazon, az erős szögesdróttal is erősített kerítések. Álmomban vezetve ügyelek a hihetetlenül barátságos kíváncsi vadszamarakra, kerülgetem az úton kószáló teheneket, juhokat, lovakat. Az adrenalin dolgozik, figyelek, mert jön a kátyú, a gödör, az útfelmarás, a két sáv között előző kamion, a hegyi szerpentineken vadul előző Dáciák. Sohasem fogom elfelejteni a gyönyörű vad hegyvidéket, a csalogató köves hegyi utakat, a csillogó robogó kristálytiszta hegyi patakokat, és a hűvös hegyi forrásokat. Románia Klassz ország. Már nem vagyok biztos benne, hogy összességében szegényebb nálunk. Az emberek barátságosak, és nem zavarja őket, hogy magyarok kószálnak a vidékükön. Mindegy mit mond a politika, én szívesen élnék akár ott is. A túra szerencsésen végződött. Az egész út során egyetlen balesettel sem találkoztunk. Végig szikrázó napsütésben járhattuk a hegyeket. Megint történt velem valami, ami eddig csak a kis Levi álmaiban szerepelt. (További képek a túráról a http://myriders.atw.hu/ oldalon.) Táv: 2037 Km Költségeim: Kaja, szálás: 35.000,-Ft Benzin: 45.000,-Ft Biztosítás: 5.312,-Ft ----------------------------------------- Összesen: 85.312,-Ft VÉGE